Kémiai szerek fontossága

Az első és legfontosabb szabály a fertőtlenítés, a kórokozók ugyanis a különböző felületekről az élő szervezetbe jutva okozzák a megbetegedéseket. Lehet, hogy nem is gondolnánk, de otthonunk néhány pontja valóságos melegágya a baktériumoknak és gombáknak.

Nem, nem a toalett ülőkéjére gondolunk, pontosan azok a felületek a legveszélyesebbek, melyekre általában a legkevesebb figyelem jut a takarításkor: kilincsek, csaptelepek, fogantyúk, billentyűzetek és az egér. A sorból nem maradhat ki a mobiltelefon sem, mely olyan, mint egy harmadik kéz, amit sohasem mosunk meg. A kérdés már csak az, hogy mivel érdemes fertőtleníteni.

Kémiai és fizikai megelőzés

Kevesen tudják, de a vírusok és a baktériumok elpusztítását csak azoktól a szerektől várhatjuk, melyeken szerepel a „virucid”, a „baktericid”, esetleg a „tuberkolocid” kifejezés. Az sem mindegy, hogyan alkalmazzuk a fertőtlenítőszert. Egy kendőre felvinni és azzal áttörölni a felületet nem a legjobb megoldás. Helyette permetezzük, spricceljük a szert közvetlenül az adott felületre, majd hagyjuk megszáradni.

Míg a folyékony fertőtlenítők kémiai, a mikroszálas kendők fizikai módon távolítják el a kórokozókat. A titok a rendkívül sűrű, speciális szövésben rejlik, melynek köszönhetően a puha anyag szinte magával rántja a szabad szemmel nem látható részecskéket. Nincs szükség vegyszerekre, a mikroszálas kendőt elég szárazon, vagy enyhén benedvesítve használni, tudományosan bizonyított, hogy a baktériumok 99%-át eltávolítja. Hogyan? A mikroszálas termékek titkairól itt olvashatsz bővebben!

Mivel felveszik és magukban tartják a kórokozókat, így takarítás után nem elég egy hideg vizes öblítés: a tökéletes higiéne érdekében a mikroszálas kendőt használat után a mosógépben 60 fokon mossuk ki, majd a napon szárítsuk meg. Hiába van a birtokunkban a legjobb fertőtlenítő és a legcsodásabb kendő, ha a törölgetés során csak az egyik felületről a másikra tologatjuk a baktériumokat. Használjuk ki, hogy a Bonus színkódolt kendőivel minden helyiségre és felületre külön kendő jut. A törlési technika szintén kulcsfontosságú: hajtsuk többfelé a kendőt, és egy oldallal maximum kétszer töröljünk, így elkerülhetjük, hogy a baktériumok egyik felületről a másikra vándoroljanak.

Kosár tartalma
A kosarad még üres.
Kosár ürítése
Összesen:
Megrendelés Frissítés
Kosár ürítése Mégsem
Bezárás Megrendelés Frissítés
Vissza
Keresés
Termékek Takarítási tippek Hírek
Choose your language
Magyar English Deutsch Hrvatski Română Slovensky čeština русский український